Holnaptól kezdetét veszi a veszprémi utcazene fesztivál, úgyhogy a megjelenés szinte kötelező lesz. Kellő sör, és egyéb alkohol kíséretében ott leszünk! (: Csütörtökön meg Hősök, ami úgy muszáj kategória. Mozgalmas napok lesznek ezek, a holnapi főleg. 12:45-kor átmegyek Fűzfőre strandra, aztán este onnan már megyünk is be utcazenére, aztán majd reggel az 5:20-assal haza, vagy havernál alszok, mindenesetre szép körök lesznek ezek. Nappal alvás, éjjel utcazene. \o/ A canyont is illene meglátogatnunk, ami szerintem meg is fog történni.
Mellesleg kurva nagyon meleg van, napközben csak vízparton okés a dolog, este meg nem lehet aludni. Nem baj, a nyár a legjobb akkor is. :P
Ma kaptam mailben a jó hírt, miszerint a verseny elődöntője nem Április 2-án, hanem 7-én, szerdán lesz. \o/ Amikor ugye suli van. :P
szerk.: be kell mennünk a 10 óra előtti órákra. remek. :)
Hétfőn volt szerencsénk megírni a mostani CISCO Final vizsgánkat, de mint már jól bevett szokást el is buktuk azt. Sajnos 2,5 óra gondolkozás, és erőfeszítés sem volt elég arra, hogy 80%-ot teljesítsünk. Persze voltak szerencsésebbek is a csoportból, szám szerint hárman a nyolcból, akiknek volt némi segítségük a vizsgához. Ebből adódóan holnap jöhet még egy kis para a napra, mivel ezen illene átmennünk, különben hiába csináltuk meg az egész szemesztert. Holnap délutánra azért felkészültebben megyünk már be, kicsit benne volt az is, hogy voltak fontosabb dolgaink a felkészülés helyett, de igazából sokat nem segített volna rajtunk az sem ha elolvassuk az egész tananyagot, mivel érteni is kell a dolgokat. Ehhez képest viszont egész korrekt volt az a ~70% amit elértünk. (azért írtam többes számban a dolgokról, mert nem az a húde szigorú vizsgamenet volt megfigyelhető Hétfőn, így azért kommunikáltunk is csoporttársak egymással)
Mellesleg holnap matekból is lesz egy kis megemlékezésünk az órai anyagra. Fejből. Legalább most nem mondhatom azt, hogy nincs miért bemenni az intézménybe.
Egyébként tényleg kevés a bejegyzések száma, változtatni fogok a romló tendencián, csak most van épp elég elfoglaltságom, mint hogy ide írjak, de azért elhanyagolni sem hagyom a blogot, ha már felépítettem. Írni tudnék miről, csak össze kell szednem a gondolataim, és ez nap végén már nem mindig a legegyszerűbb.
reggel 7:07, az sms hangja ébreszt. szétvet az ideg, 4:40-re volt belőve az ébresztő, és már rég veszprémben kéne lennem. ehelyett a pda-nak köszönhetően most itthon üldögélek, és már be sem megyek, mert késve érnék be jócskán, így utolsó igazolásomnak is annyi. grrrr.
szerk.: reggel újratervezés volt, és apum bevitt kocsival, de így is pár perces késéssel értem csak be, de megmaradt legalább az igazolásom, a nap miatt nem érte meg bemenni amúgy.
Kínos, ha az ember elalszik, és nem tudja teljesíteni kötelességeit. Szerencsére jól jöttél ki a dologból - mármint ami az igazolásokat illeti.
Velem az elõzõ félévben történt meg egy kellemetlen eset. A hét közepén Közlekedési rendszerek c. tárgyból zh-t írtunk. Errõl a tárgyról azt kell tudni, hogy nem olyan nehéz - már a többihez képest - , ha bejártál elõadásra és figyeltél, a 100 oldalas jegyzetet elolvastad és megtanultad valahogy, akkor meg lehet írni a zh-t 2-esre. Nem azt mondom, hogy könnyû a számonkérés. Szó nincs róla. De egyetemi "pályafutásom" alatt ez egy könnyen tanulható tárgy, mert minden egyértelmûen van leírva feketén-fehéren. Csak van egy terjedelme. Na szóval, hogy ezt most már kirészleteztem, jön a háttérinfo. Elõtte nap szintén zh-ztam, de egy nehezebb tárgyból, amire többet, és erõltetettebben kellett tanulni. Hát nem sokat aludtam az éjszaka. Na szóval a cselekményre térve ahogy hazaértem elkezdtem tanulni a Közlekrendszer zh-ra. De elég hamar lemerült a belsõ Energizer. Egyszerûen már nem bírtam tovább fenntmaradni, de még nem vettem át a teljes anyagot. Le kellett feküdnöm (így is már hajnali 2 körül járhatott az idõ), mert hát ha egyszerûen nem megy, akkor nem megy. Gondoltam korábban felkelek, és még reggel tanulok. A zh-t 2 csoportban írtuk: 12-13-ig (ebben voltam én), és 13-14-ig. A tanár figyelmenztetett, hogy mindenki a beosztás szerint menjen a zh-ra, mert különben pontlevonást kaphat. NA, ÉN 12:45-kor keltem fel... (Erre most hagyok idõt!) A második csoportot sikerült elcsípnem, és végül is meg lett a zh-m, de csak azért, mert az órákra valamelyes igyekeztem folyamatosan készülni (amit egyetemen szinte lehetetlen csinálni).
Biztos más is került már hasonló kellemetlen helyzetbe, azért mert nem sikerült felkelnie..
Hú de régen írtam bejegyzést. Igazából zajlik az élet, és amire hazaérek már nincs sok erőm írogatni, pedig azért vannak itt dolgok, amikről lehetne. (: Na majd összeszedem a gondolataim, és írok egy hosszabb irományt, csak hogy ne legyen a blog "Silent Hill" hatású. :)
Háát igen. Mi - olvasók - már teljesen ki vagyunk éhezve a világban veled történt dolgok magunkba szívására, és ezek bejegyzések kommentelésére. Gondolj csak bele. Vannak olyan õrültek, akik azon élnek, hogy különbözõ blogokat olvasnak, és ezek élettapasztalatait próbálják magukévá tenni, vagy csak simán azon élnek, hogy mások életét követik. Dani, legalább azokkal ne csessz ki. :D:D:
Régen voltam ilyen hangulatban nap, mint nap mint mostanában. Egészen olyan érzés, mint amikor még általános iskolás voltam, és emberek vettek körül nap mint nap. (: Jó, van okom a boldogságra, de akkor is. Régen volt bejegyzés, mivel mostanában azzal telnek a napjaim, hogy bent maradok suli után egy sört meginni haverokkal, vagy amint hazaérek kajálok és már ülök is le a drágaságom elé. Rákattantam eléggé a kottaolvasás tanulására, rejtelmeire. Az egyszerűbb kottákkal már úgy ahogy elboldogulok, Máté Pétertől az Egyszer véget ért című számot meg is tanultam a napokban kottáról, ami haladás számomra. :) Ma pedig találtam a neten nagyon sok magyar kottát, dalszöveggel, úgyhogy most egyelőre egy darabig lesz mit tanulni. Mindig van.
Más. Suli táján minden rendben, jegyek is elég jók lesznek (hozzám képest), de azért jócskán vannak még célok év végéig, matekból szeretnék javítani a mostani hármason, mert ez elég gyenge lesz így év végén. Kellőképpen jól szórakozunk az utóbbi időben angol órákon, elég laza a légkör, annak ellenére, hogy májusban előrehozott érettségi. No problem, we're prepared.
Megérkezett tegnap a Nokia 6230 is a szállásomra, de egyelőre úgy döntöttem marad a PDA nálam, most úgy megszerettem a kicsikét.
Mivel ennyire vegyesre sikerült a bejegyzés, akkor megemlíteném, hogy a kávés csésze nem kávés csésze, ha a reggeli friss, forró kávém hőjétől szétreped. Agyam eldobom. (:
Most így kb. ezek vannak, meg még azért egy-két dolog, de az nem tartozik mindenkire, ezért azokat a gondolataim nem írom le ide. :) További kellemes napot mindenkinek!
Mindenképp fura, és egyben boldog érzés átélni a fiatal gyermeki önmagunkat, mikor még az egész világ játszótér volt, minden a szórakozásról szólt, és csak kis ízben volt részünk megtapasztalni mi az a felelõsségteljes döntés, milyen elvárások vannak velünk szemben, milyen követelményeket kell teljesítenünk, és milyen, amikor teljesen magunkra vagyunk utalva. Ezek az emlékek egy illat, egy fénykép, egy dal, egy táj, egy ismerõs, vagy akár egy cselekmény hatására jönnek elõ. "Húúú, emlékszem, amikor gyerek voltam, pont ilyen illata volt a ...-nak, és errõl jut eszembe, hogy ..." És tényleg az a legfurább, amikor ezeket újra átéljük. Emlékeink tele vannak élettel, és tényleg ugyan azok az érzések és érzetek kerülnek elõ. Szerintem nagyon érdekes, hogy emlékeink hogy feltörnek néha. Akár álmainkban is, de ez már megint egy más, a tudomány területének is nehezen felfogott dolga.
És a "fura" az, hogy általában csak jó dolgokra emlékszünk, legalábbis azt tudjuk teljes mértékben átélni. Hogy ennek milyen okai vannak, arról szerintem senkinek semmilyen fogalmam nincs, kivéve a fehér köpenyeseknek, de lehet, hogy õk is csak találgatnak. Nekem a régi emlékekkel kapcsolatban a következõ dolgok jutnak eszembe: boldogság, napsütés, nyár, a régi Asconánk, együtt a család, minden zöld, a szabadban virágillatú a levegõ stb. Legalábbis nekem így most hirtelenjében ezek jöttek elõ. Gyerekszoba kérdése?! :D Az emléklezárások után meg mindig összehasonlítom a múltat a jelen korral. "Most bezzeg ..." Már nem mintha mindig és sokkal negatívabb lenne a jelen, de mégiscsak békésebb volt a múlt. Ez a mai rohanás! De aztán a jelenünk is csak múlt lesz, késõbb régmúlt, és már erre a mai pillanatra is csak szép emlékként fogunk visszagondolni..
Hamar eltelt ez a hétvége is, szerencsére mozgalmas volt, és jól telt. (: Végre volt egy kis idő aludni sokáig, és más dolgokra is jutott idő. Holnap viszont megint egy újabb hét, újabb kihívásokkal. :P
Végül feltettem a pda-ra az spb mobile shell legújabb, 3.5-ös verzióját, és elég tetszetős lett a dolog. :) Készítettem pár képet is róla: 1 | 2 | 3 | 4 | 5
Ma felkerül a Pearl Harbor - Tennessee rövid piano verzióm, folyamatban van a feltöltés, konvertálás stb... (:
Egy kis ajándék az SPB Mobile Shell 3.5-höz. Magyarítás + szériaszám :)
<a href="http://milho.comlu.com/wp-content/uploads/spb.rar">Letöltés itt</a>. A txt fájlt szimplán másold be a telepítés könyvtárába. A szériaszámot meg csak copy&paste.
Ugye szilveszterkor sikerült elintéznem a telefonom, de ha minden igaz anyumnak van egy régebbi fekete nokia 6230-asa, és azt megkapom. Örülök neki, hogy nem az Asus P535-ös készülékem kell használnom, mivel macerás az érintőképernyő, és nagyobb is mint egy telefon. Így viszont lesz ismét egy egyszerű fekete nokiám, ami jó. :) Régebben amennyire utáltam a nokiákat amiért ilyen egyszerűek, most annyira szeretem őket ugyanezért, érdekes.
Egy kis érdekességképpen, ha már a telefonoknál tartunk, mit szóltok ahhoz, hogy január 16-tól be kell írni mind a 11 számot tárcsázáskor, még akkor is, ha saját hálózatba irányuló hívásról van szó? Nekem nem probléma, eddig is így mentettem a számokat a telefonkönyvemben, viszont aki nem így annak egy kis plusz munka lesz a számokat átírni, ha annyira nem ért hozzá, hogy 1-2 kattintással megoldja a gondot. :)
Mai megjegyzés így zárásképpen: A Queen - Bohemian Rhapsody még mindig isteni zene.
Jó éjt!
Látod, látod. Mi mondtuk az új év elsõ napján, hogy drága szilvesztered volt...
A telefon súlyos sérülései megkapásától számítva 8. napon belehalt sebeibe...
Egy perces néma csenddel emlékezzünk rá!
Abból a szempontból nekem sem gond, hogy minden elmentett szám 11 számjeggyel van elmentve. Akkor cumi a dolog, ha valakit hirtelen kell felhívni, de nincs az elmentett nevek között...
Az az Asus teló nem gáz, csak a rajta lévõ Windows Mobile 6.1. Javaslom, hogy rakj fel rá SPB Mobile Shell 3.5-öt és akkor könnyen használható lesz.
Aktuális a cím eléggé a 2010-es mindennapokra eddig... A suliban mindenki meg van őrülve, kezd megint visszatérni az erősen elviselhetetlen környezet, de ennek ellenére még mindig tartom magam a 2010-ben szeretem az embereket (!) elvemhez. Mint említettem itt van lassan a fél év, minden tanár ilyenkor őrül meg, hogy legyen jegyünk, lezárjuk az adott témakört, stb. imádni való helyzet. Az éjszakai alvásra még mindig nem sikerült teljesen átállni, ez a pár óra alvás meg édes kevés, és egész nap hulla vagyok, pedig van egy csomó dolgom is. Az osztálytársaim többsége meg még mindig szar ember! Úgy érzem tartanom kell magam a már tavaly év végén is betervezett elképzelésemhez...
Más vizekre evezve lehet rakok fel 1-2 szilveszteri képet majd, de még gondolkozom rajta, hogy merjek-e... (:
Na, így zárásképp egy kis Queen. További szép napot mindenkinek!
Nálunk fullra ugyanez a helyzet. Megy a kapkodás, még egy doga ebbõl, egy abból. A légkör ugyanolyan nyomasztó mint máskor.:S Az osztálytársak mind ugyanolyan kétszínûek mint voltak. Szal kb. ugyanaz mint Nálad.:D:S
Hidd el vissza fogod! :) Én sem akartam elhinni az õsöknek és igazuk lett. Akkoriban ezek a dolgok tûntek óriási problémának, ma meg még nagyobbak vannak (amikrõl az ember nem is álmodik). De majd meglátod te is! :)
KuCs3sZ(2010-01-06 19:03:14)
hát ja elég szar a helyzet de csak túléljük valahogy :S:D
Holnaptól vissza a régi kerékvágásba, leszámítva, hogy 2010-et írunk... Akkor hajrá! Lassan félév, még 1-2 javító doga aztán jön a félévi bizonyítvány, hehe.
A tegnapi bulit sajnos a telefonom eléggé megjárta. Ez úgy történt, hogy ma amikor keltem fel olyan 13:00 körül, haveromék úgy jöttek oda hozzám, hogy nagyon drága szilveszterem volt. Kérdezem miért is? Jött egyből a válasz, hogy vehetsz egy új telefont Dani. Ismételt érdeklődés, miért is? Azért mert este egyszer kétszer ledobtam/leejtettem és nem is kapcsol be, a kijelző fele hangya foci, másik fele fehér. Hm, az szívás mondom, pedig ezt a telefonom nagyon szeretem, kis szolid, egyszerű darab, nem is vágyok jobbra, többre amennyit használom. No de gondoltam azért nem így lesz vége, kreatív is vagyok meg minden, fogtam és nekivágtam a falnak. Visszapattant szépen a kezembe, és láss csodát: bekapcsolt. Az öröm nem tartott sokáig, láttam hogy nem PIN kódot kér, hanem már a PUK1 kódot. Hopp, mondom ezt nem biztos hogy fejből most tudni fogom, de szerencsére megtaláltam a papírokat és sikerült mindent helyrehozni. Azonban megint kevés időm volt örülni, mert este ahogy vettem ki a zsebemből, ismét a már leírt effektus volt látható. Hú mondom ez rossz, na mindegy, most a földre ejtettem le. Ott tartok vele, hogy jelenleg újra működik, de fogalmam sincs meddig és nem túl megbízható. Valószínű, hogy ebből telefoncsere lesz, de biztos hogy nem váltok. Veszek egy használt ugyanilyet, ha arra kerül sor, de remélem nem kell. ): We'll see kategória.
Próbáltad menteni a menthetõt, amirõl kiderült a végén, hogy menthetetlen. Azért köszi! :D
Pimpi(2010-01-02 15:26:35)
Gratulálok :D Úgy tartja a mondás, hogy amilyen a szilveszter olyan lesz az éved.... szóval készülhetünk arra, hogy sok mindent befogsz zúzni :)
Bazs(2010-01-03 10:28:44)
Inkább ledobtad, mint leejtetted..:D:D:D Kár azért a telefonért, akármi is lesz a jövõje.
PIN-re meg PUK-ra egy örökzöld showderklubos videó jut eszembe: http://www.youtube.com/watch?v=7sr9BgBe2Hc&feature=related.
Végre kezdünk kilábalni ebből a karácsonyi mizériából, hála az életnek. Tegnap feljöttem anyumhoz Fehérvárra, a két ünnep közötti napokat itt töltöm, ezért sok minden fog felhalmozódni, mire hazaérek. Pl egy csomó fotót tudok majd feltölteni, mivel voltunk ma a Velencei-tó mellett, és kattintgattam picit. (-: Holnap végre kinyitnak a nagyobb bevásárlóközpontok is, így végre meglehet ostromolni őket a szilveszteri arzenál beszerzése céljából. Hú, ismételni tudom önmagam, alig várom már a szilvesztert. Mára ennyi, aloha.
2009-12-26 16:37:58, kategória: mindennapok, címkék: karácsony vége direkt link: http://daniblog.net/bejegyzes/31 » ugrás
Lehoztam a szobámba apum egyik régi erősítőjét meg 2db régi Telefunken hangszórót. Egyszerűen tökéletes hangzást nyújtanak, nem tudok betelni velük. Eddig egy Roland Cube 15x erősítő szolgáltatta a hangot, de valljuk be az nem erre lett kitalálva. :-) Szóval most rá vagyok kattanva a zenére, bár ez minden nap így van, a zene nagyon nagyon jó dolog, kár, hogy nem kezdtem el előbb tanulni. (:
Más. A történelem tanáromtól kaptam ma egy karácsonyi verset, és kellemes ünnepeket kívánt. Hirtelen meglepett, mindenesetre kedves tőle. Mindjárt válaszolok is neki.
A díszítési technikám még mindig nem az igazi, de elvégre is szeretem a káoszt. (: Az mondjuk majdnem 100%, hogy a karácsonyfa díszítést kihagyom idén, legfeljebb az égősort teszem majd fel a végén, még szerencse, hogy vannak tesóim, akik megoldják a dolgot helyettem is. Hehe. A díszítésről jut eszembe, itt a környéken annyi ház ki van világítva megint, hogyha nem lenne közvilágítás boldogan lehetne közlekedni, olyan fényes minden. Lehet valamelyik nap felmegyek a közeli utcába, és lefotózom a talán az egyik legextrémebb módon feldíszített házat, és megmutatom nektek. Egy darabig még oké, amíg kint van 1-2 égősor a ház falán, az udvarban egy fán, vagy hasonló, de amikor már minden úszik a fényben az nagyon giccses és ronda is.
Így a szünet első napján sok érdekes dolog nem történt, zenélgettem, kicsit fejlesztgettem a blogot, mert miért ne ugye, és töltöttem fel pár fotót a galériába is.
Már csak 11 nap, és hatalmas buli közeleg szilveszterre. Can't wait kategória. (:
...csapó vége! Elég mozgalmas nap volt a mai, nem gondoltam volna, hogy az az 1-2 óra amit ma a suliban kellett töltenem ilyen mókás lesz. :-) Reggel az arcok úgy fogadtak, hogy cső Dani, gyere meeting van.. két lépéssel arrébb már a vodka narancsot kóstolgattam. :D Jó elfoglaltuk a 2 infótermet, az elején zenéltünk kicsit c#-ban, igen... végre kiélhettük magunkat. Ezután lenéztünk a helyi kisboltba némi "málnaszörpért", aztán vissza a suliba. Megérkezett haver is az activityvel, majd elkezdtünk játszani. Én voltam az osztályfőnökömmel (persze, hogy mi nyertünk :D), itt is elég sokat nevettünk. Egyik osztálytársam khm (É..) kicsit már jó állapotban volt, majd átmentünk almádiba. Ott még kb. 1 órát csocsóztunk, aztán elindultam hazafele. Ahogy hazaértem már indultunk is tovább faterral, mamámat hazavittük, és most így 6 óra magasságában sikerült hazaérni.
Egyébként elég rendesen havazik. Kamionosok elég érdekes manővereket hajtottak ma végre Papkeszi és Fűzfő között. Volt egy kamion előttünk, ami konkrétan úgy haladt előre hogy a hátsó rész a saját sávban, a fülke keresztbe átlógva a szembe sávban és közben a kerekek jobbra kormányozva, hogy egyenesen haladjon. Érdekes volt. (: Hazafele jövet már nem nagyon láttunk kamionokat, csak az út szélén leállva elakadásjelzővel. Jobban is tették, hogy inkább félreálltak, elég esélytelen volt a haladá számukra. (:
Jaja egész jól sikerült a délelõtt és végre itt a várva várt \o/szünet\o/
Bazs(2009-12-19 22:42:12)
Még szinte be se értél, és már a pia. Alkeszok.:P:P:P:P
Jó kis sulis nap lehetett. Jó lenne, ha többször lenne ilyen, mi?
Nekünk sajna ilyen nem volt.
Itt Pesten is havazott elég rendesen. Voltam a Móricz köréren is. A villamosok hosszú sora a Gellért térig nyúlt el, ugyanis a körtéren befagyott a váltó, meg teli ment hóval. A BKV buszok meg egymás után mondták fel a szolgálatot. :D És szegény bicajos futárok... azt azért megnézem, ahogy gazdagéknak kiviszi a pizzát a budai hegyekbe :P
Tél van; már ideje annak, jöjjön ilyen jó kis havazás is.
Egy nap választ el a szünettől, és megmondom őszintén épp itt az ideje egy kis pihenésnek. Na nem mintha túl sok dolgom lenne abban az érdekes intézményben ahova tanulni járok, csak mégis na.. azt a sok visszamaradott embert elviselni napi 8 órában néhol kemény kihívás, bár még így is egy elég jó osztályhoz tartozom. Érdekes dolgok történnek mostanában arrafelé egyébként. Egyik nap egy elsős kis csaj (akinek elmondása szerint már van foglalkozása, gondolom nem kell részleteznem) nyitja ki túl nagyra a pofáját, másik nap a tesitanár felpofoz egy gyereket és hasonló aranyos dolgok. Szóval zajlik az élet, holnap még bemegyek egy kis 3 órás semmittevésre, aztán 2 hét pihenés.
A karácsonnyal úgy vagyok, hogy már szinte nem is érdekel. Ami jó benne, hogy együtt van a család ilyenkor, de az ajándékozás, karácsonyfa díszítés része már nem igazán tud lekötni. Biztos azért van, mert már nem 12 éves kis srác vagyok, bár nem tudom. Arra kíváncsi vagyok azért, hogy fehér karácsonyunk lesz-e, és remélem, hogy szilveszterre kicsit enyhül az idő, mert nem szeretnék megfagyni az év utolsó és egyben legnagyobb buliján.
Ezek vannak mostanában. Még el sem kezdődött a szünet, de már azon gondolkozom, hogy mit kéne majd csinálni. Valószínűleg találkozok 1-2 ismerőssel, tervezek egy kirándulást is az erdőbe, zenélést, olvasást, meg hasonlók.
Így is van ideje a szünetnek és legyen már Szilveszter!!!:D nagy party lesz az tuti:D
Bazs(2009-12-18 20:53:30)
Hát örülj neki, hogy nincs sulid! Én most jelenleg tanulok egy hétfõi zh-ra kb. 200 oldalnyi anyagból. Aztán hazamegyek díszíteni, és a fa alatt frankón el kell kezdenem már kidolgozni a vizsgatételeimet...:S:S:S
A karácsony már nekem se ugyan azt jelenti, mint régen, fõleg így, hogy nem teljesen vagyunk együtt. De ez természetes valahol, hogy Neked se ugyan az. Az ember nõ, változik, és az értékrendje is más lesz. Kisgyerekként nagyobb buli volt egy karácsony, mint most. Ez ilyen gyermeki õszinte érzéseket Kosztolányi írja le elég jól (ha jól emlékszem). "Tudom rég elmúlt, az amikor még kissrác voltam..."
Nálam idén jött el a totál érdektelenség a karácsonnyal szemben. Semmi sem érdekel ami vele kapcsolatos. Az viszont tényleg jó, hogy együtt lesz a család, meg lesz egy rakat kaja.:)
Nekem még holnap suli, szóltak elõre hogy tanulni fogunk, de nem lesz számonkérés. Aztán hétfõn felelni fogunk, a szokásos lesz minden. Kedden viszont moziba megyünk és valami karácsonyi animációs filmet nézünk...állítólag. Vége lehetne már az egésznek.
A tervezett szilveszteri buli meghiúsult, mert csak majd csak márciusban leszek 18, így viszont nem engednek be.:S Majd lesz valami.
Elég sok helyen leesett a hó, gondolom sokan voltatok már azóta az utakon, Ti láttatok már hókotrókat, vagy egyéb munkagépeket, amik esetleg sózták az utakat? Itt a Balaton part északi részén nem sűrűn látni ilyesmiket, az utak elég csúszósak. Gondolom nem volt várható, hogy December közepén leesik az első hó, ezért nehéz most hirtelen kiküldeni a munkásokat az utakra... :D
Ezt én is tudom igazolni! Az utak csúszósak. Még ilyen idõben se szállok le a bicajról, úgyhogy saját bõrömön tapasztalom e dolgokat.
Mint biciklis, kettõs érzéseim vannak a sózással kapcsolatban. Egyrészt kell, mert mégiscsak tapad valami a havon (jobb esetben :P). Ez pl egy emelkedõnél vagy egy lejtõnél különösen fontos a balesetek elkerülése végett. Hogy mûszakilag is kimerítsem a dolgot, kell valami, ami szegény 'mû' súrlódási tényezõt kicsit feljavítja számunkra. Tehát mellette szól a biztonság. Igen ám, de rajtam kívül van még olyan õrült, aki ilyen idõben is cangázik??? Mert azok tudják, hogy kimondottan kellemetlen, amikor az a sz.. felverõdik a bringádra, meg a ruhádra. A ruhát egybõl dobhatod is ki a mosóba, mert tiszta dzsuva lesz. A bringádra meg jobban felverõdik, mint a sima hó. (Mért is? A sós hó fagyáspontja alacsonyabb. Hát ezért is sózzák az utakat. Tehát a hó nem lesz olyan "tapadós" az úton, jobban fel fog verõdni. És ez a latyakos izé mind felkerül a bringára.) Na és mért is rossz ez nekünk. Elõször is marha koszos lesz a bringánk. Aztán miután felkerült a sós hó a bringánkra, akkor ha elég hideg van hozzá, az ott szépen meg is fagy. (Mivel nyugalomban van, (nem melegítik fel az autók mint ahogy azt teszik az úttesten lévõ hóval, mikor áthaladnak fölötte) simán megfagy, de erre csak rásegít a menetellenállásból eredõ szél is.) Próbált már télen ilyen megfagyott "cuccot" levakarni a bringájáról???
Egy példával "szemléltetném" az elõbbieket. Tavaly télen megbeszéltem egy barátommal, hogy találkozunk a tihanyi Belsõ-tó jegén. A kocsink frankón elromlott kb. egy héttel elõtte. Mivel vannak ilyen õrült hajlamaim, és nagyon szeretek bicajozni, kimentem bicajjal, és a korimat vittem magammal egy hátitáskában. Megérkeztem, koriztam, és visszaindultam .......... volna, ha mindaz a sok sz.. rá nem fagyott volna. Komoly fikai erõ és vagy negyed óra árán sikerült annyira leverni róla, hogy a hátsókerék egyáltalán megmozduljon, és akkor a váltóval még nem is foglalkoztam! (Aki még nem próbálta, nem tudja elképzelni, hogy milyen.) Mellesleg a váltót már nem sikerült megtisztítani, így váltás nélkül mentem haza.
Na szóval vissza térve a problémára, hogy sózzuk vagy ne sózzuk, most még mindig van egy érvem ellene, amit nagyon sok helyen rettentõ komolyan vesznek. Miszerint: KÖRNYEZETI KÁROSÍTÁS. A hó (vagy bunkó megfogalmazás szerint hav :D ) ugye egy bizonyos hõmérséklet felett megolvad, és ez a sok szutyok, amit rászórtak elõször is: frankón felverõdik mindenre, még a gyalogosra is. Mikor hazamész, kellõen el lehet gyönyörködni, mikor a fürdõkádba belehelyezett cipõd és ruhád ontja magából ezt a fekete levet. A másik ugye, hogy a szabadban belemosódik mindenbe, kezdve a talajtól, és ugye ez frankón kihat az élõvilágra (még ránk, emberekre is lásd: ivóvíz, savanyúvízforrások) Ezt mindenki ismeri, mert volt biosz órán - ha más nem, akkor melegedni. De az ember 18 éves koráig már legalább 300 helyrõl hallja.
Megbízható forrásból hallottam, hogy a sózást nem is engedik sok helyen. Példának fel tudom hozni ismét szeretett lakóvárosomhoz közel elfekvõ tihanyi-félszigetet. A félsziget ugyan is természetvédelmi terület, és a Balatoni Nemzeti Park (régebben Balaton-felvidéki Nemzeti Park - nekem így tanították gimiben föcin, de sehol máshol nem találkoztam még vele) része, és emiatt TILOS az utak sózása.
A másik, hogy nálunk a PROBIO frankón lesózza az utakat, de hol is vannak azok a takarítógépek olvadáskor???
Uppsz. Kicsit sokat írtam. Remélem ezzel nem rontom az oldal látogatottságát!
Gratulálok mindenkinek, aki legalább EDDIG elolvasta a kommentet! :D:D
Majd legközelebb figyelek a mennyiségre, mert a végén BAZSBLOG lesz az oldal neve :P:P:P:P:P:P:P:P:P
Amúgy szerintem is nagyon jókat írsz Dani! Írás szempontjából látszik, hogy ez eddig a legkomolyabb oldalad! ;)
Azzal egyetértek, hogy a sózás milyen mocskot hagy maga után, de még mindig jobb, mint egy rakat közúti baleset, fõleg ha tiszta jég az egész út. Az már más kérdés, hogy miután elolvadt a hó, konkrétan senki sem takarítja el a mocskot az útról... bár mondom nálunk ilyen gond nincs, mert alapba nem is sóznak. :-)
A tihanyi sztorihoz meg annyit, hogy ha velem fordult volna elõ, lehet a bicikli bánta volna, amilyen türelmes(nem) ember vagyok biztos kapott volna egy két rúgást. :D
Áhh...itt sem jobb a helyzet. A 43-as (Szeged-Makó) út le sincs sz@..a. Késtem is miatta. Viszont a városban nagyon szépen le vannak takarítva a(z) utak/járdák. + pont érte.:)
Bazs(2009-12-18 20:45:56)
Hát megmondom én is rugdostam a bringát, mert máshogy én se tudtam..
Bazs(2009-12-19 16:28:30)
Még egy dolgot elfelejtettem. Sózott hóval nem lehet hógolyózni! :D:D:D::D
Hurrrá!!!!!!!!!! Na végre. Ideje volt már így december közepén!
Szeretem fehéren ünnepelni a szülinapomat. :P
Aztán jön majd a hógolyózás meg miegyéb.
Jó lenne, hogy ha tartósan lenne hideg is, mert én korizni is nagyon szeretek, és a víz jelen halmazállapotával még nem vagyok kibékülve.
Bár úgy hallottam, hogy szombatra -17°C-os mondanak estére, napközben meg -9°C-ot. Úgyhogy mindenki készüljön rá! Töltsétek meg magatokat fagyállóval, igyatok Nesquik kakaót majd fogjátok rá a nyuszira! ;)
Aztán Hóra és Jégre fel!!!